A község 1468 előtt a zirci cisztercita apátság és a Szentgyörgyi grófok birtoka volt. Utóbbiaknak már kastélyuk is állt ez időben a faluban. 1489-ben Börcs csere útján a győri püspök birtokába került, s ennek tulajdonában is maradt az 1945-ös földosztásig.

1526-tól a török jelenléte, az állandó háborús viszonyok, kisebb-nagyobb összecsapások, portyázások nagyban befolyásolták a falu életét. A 16. századi portális összeírásokból látható, hogy 1531 után több mint harminc évig nem volt lakott település. 1588-ban a vármegye a kőtemplom mellé egy kerek őrtornyot építtetett, s a templomot földsánccal vette körül. E kerek őrtorony adta német nevét a falunak, ugyanis Rundenthurm magyarul kerektornyot jelent.

Jókai Mór a Névtelen vár című művében, 1877-ben a következőképpen ír Börcsről: „Kicsiny falu az a Rábca partján, de van egy nevezetes emléke. Egy tágas kerek sánc, melynek közepén áll a templom. A hajdani török-kuruc-labanc világban ide szokott menekülni a falu népsége, s védte magát a száguldozó csapatok ellen. Ezért hiják tán németül Rundenturmnak.”

A török világhoz kapcsolódik egy monda is. Miután a törökök 1594-ben elfoglalták Győrt, a börcsiek építettek egy őrtornyot a templom mellé. Innen figyelték a határt, s ha ellenség jött, riasztották a lakosságot. Egy alkalommal megtámadták a Lébény felől érkező törököket és kiszabadították a foglyokat, köztük a lébényi uraság szép, fiatal feleségét. Hálából az úr – Győr felszabadulása (1598) után – győri keresztet emelt, ami ma is megtalálható a börcsi temetőben. Az további vizsgálódást igényel, hogy ez valójában győri kereszt-e.

A 18. század első fele a gazdasági fejlődés kora volt Börcs életében; nőtt a jobbágyok száma, az adózók által használt földterület nagysága és a zsellérek száma is. 5 év alatt másfélszeresére nőtt a növénytermesztés. A lakosságon belül gyarapodott a telekkel rendelkező jobbágyok száma, s csökkent a föld nélküli zselléreké.

II. József a vármegyékkel szigorúan ellenőriztette, hogy az úrbáriumban előírt jobbágyterheket a földesurak betartják-e. Egy ilyen falusi bíró által fogalmazott jelentésen maradt fenn Börcs első pecsétje, ez kör alakú poncolt díszítéssel övezett jelvény volt. Csillagokkal negyedelt köriratában: „PAGUS * BÖRCS * ANNO * 1698 *” szöveg olvasható.

A 18. században történt változást, fejlődést Börcsön Vályi András így foglalta össze Magyarország leírása című művében 1786-ban: „Magyar falu Győr vármegyében, földes Ura a Győri Püspökség, lakosai katolikusok, fekszik a Rabtza vizénél, Abdának szomszédságában, népes lakosaival, s termékeny szántó földeivel, kerek, és tornyos templomáról nevezetes, mellyet lakosai a Törökök kitsapásai ellen építettek, abba rejtvén feleségeiket s gyermekeiket; Rákótzynak párt ütésekor a Magyarok itt erősítették meg magokat, s által járást készítettek, a lellyebb fekvő környékeknek elfoglalása végett. Határja termékeny, vagyonnyai külömbfélék, jó tulajdonságaiért, első osztálybéli.”

1848. március 15-e a börcsiek életét is alapvetően megváltoztatta. Természetesen a börcsiek számára a legfontosabb a IX. törvénycikkely, azaz a jobbágyfelszabadítás volt. Ennek értelmében az egykori jobbágyok tulajdonosai lettek az addig csak használatba kapott jobbágyteleknek, s eltörölték úrbéri szolgáltatásaikat is. Fényes Elek „Magyarország geographiai szótára” című, 1851-ben megjelent művében a következő módon írta le a települést: „Börcs, … magyar falu, Győr vármegyében, Rábcza mellett, 384. katholikus., 111. evangélikus lakik. Határa igen termékeny, de az árvizektől sokat szenved. Az idevaló fiók katholikus szent egyházat a lakosok a török és kurucz háboruk alatt sánczokkal vették körül, s ugy oltalmazták magokat. Földes ura a győri püspök. utolsó posta Győr.”

A jobbágyság eltörlése, a polgári tulajdon kialakulását jelentette. Eddig ugyanis a jobbágy által használt föld a földesúr tulajdonában volt. Az 1853-as úrbéri pátens kettéválasztotta a földesúr és a volt jobbágyok földjét, s ez utóbbiak szabadon adhatókká, vehetőkké váltak. E folyamatot az 1853-ban kiadott úbéri pátens szabályozta.

Az első világháborúban szinte minden börcsi családból részt vettek katonák. Megfordultak az oroszországi csatatereken, Galíciában, a gyászos emlékû Doberdó-Isonzó-i frontokon, sõt Szerbiában is. 24-én hõsi halált haltak, többen megsebesültek. Józsa József, Kozma Mihály és Maros Károly hősies helytállásért tagjai lettek a Horthy Miklós kormányzó által, 1920-ban alapított Vitézi Rendnek.

A két világháború között a börcsiek többsége mezőgazdasági tevékenységet folytatott

A második világháborúban 28 börcsi vesztette életét, többségük a Donnál. 1945-ben a vesztett háború oltárán áldozatul akarták dobni a börcsi ifjakat, akik levente kiképzést kaptak. 1945 januárjában Németországba szállították õket, az Északi-tenger partjához Northorbe. Itt estek kanadai fogságba, egy társuk meghalt, a többiek szerencsésen visszatértek. A Második Ukrán Front csapatai 1945. március 31-én elfoglalták Öttevényt, Abdát és Börcsöt. A németek már előbb elhagyták a falut, harcok, összecsapások nem voltak a községben.

1955 júliusában alakult meg az Aranykalász Termelőszövetkezet, mintegy 370 katasztrális hold területtel. A fő termelési ág továbbra is a növénytermesztés, azon belül a cukorrépa- és a takarmánynövény termesztés volt. Az úgynevezett ötvenes években, minden ellentmondás ellenére, kiépült 1955-ben a villanyhálózat, posta és telefon összeköttetés létesült. A községek körzetesítése 1968-ban érte utol Börcsöt, összevonták Abdával, s társközséggé vált. Az önálló általános iskolát 1975-ben vonták össze Abdával, s ezután már csak az alsó tagozat maradt a településen.

Az 1990-es rendszerváltás újabb lendületet hozott a község fejlődésében, megállt a lakosság létszámának csökkenése, az önkormányzat új házhelyeket osztott, új utcák nyíltak.

Neves börcsiek

Varga Béla

1903-ban született Börcsön, kisparaszti családban. Elemi iskoláit szülőfalujában, a középiskolát a győri bencés gimnáziumban végezte. 1922-ben leérettségizett, majd elvégezte a veszprémi Püspöki Római Katolikus Hittudományi Főiskolát, s 1926-ban pappá szentelték. 1929-ben Balatonbogláron lett plébános. Itt összebarátkozott a FKGP elnökével, Gaál Gasztonnal. 1937-ben a párt alelnöke lett, 1939-ben országgyűlési képviselővé választották. A második világháború kitörése után Teleki Pál miniszterelnök felkérésére a lengyel menekültek ügyével kezdett foglalkozni. Közreműködött a lengyel menekültek nyugatra juttatásában. A menekültek számára megszervezte a balatonboglári lengyel gimnáziumot. A háború alatt részt vett a nemzeti függetlenségi és az ellenállási mozgalomban. Magyarország német megszállása után, 1944 áprilisától Zala megyében bujkált, majd 1944 novemberétől a jezsuiták pesti kolostorában vészelte át a város utolsó ostromát. 1945 elejétől azonnal bekapcsolódott az FKGP munkájába, s hamarosan a párt ügyvezető elnökévé választották. 1945. november 4-én nemzetgyűlési képviselővé választották. 1946. február 7-tõl a miniszterelnökké választott Nagy Ferenc utódaként õ lett a Nemzetgyűlés elnöke. Miután a miniszterelnököt emigrációba kényszerítették, 1947. június 2-án Varga Béla is elhagyta az országot. Rövid svájci tartózkodás után, az Egyesült Államokban telepedett le. Itt tevékeny szerepet játszott a magyar emigrációban. Tekintélyét, megbecsülését jelzi, hogy több amerikai elnökkel is személyes kapcsolatban állt (Eisenhower, Johnson, Nixon). A rendszerváltás után, 1990. május 2-án õ nyitotta meg az új demokratikus magyar parlament alakuló ülését. 1991. július 2-án végleg hazaköltözött. Budapesten telepedett le, de természetesen többször járt szülőfalujában, Börcsön is. Hosszú, tevékeny életét, amelynek során mindvégig megőrizte igaz magyarságát, széleskörű nemzetközi megbecsülés övezte. Tiszteletbeli lengyel állampolgárságot kapott, s De Gaulle tábornok, francia elnök pedig a Becsületrend tiszti keresztjével tüntette ki. 1995. október 13-án, Budapesten hunyt el 92 éves korában.

Cs. Szabó Lajos

1908-ban született a Fejér megyei Csákváron földműves családban. (Szülőfaluja iránti tiszteletből illesztette neve elé a „Cs” betűt.) A fővárosi iparrajziskolában, majd a soproni Evangélikus Tanítóképző Intézetben tanult, itt szerzett oklevelet 1929-ben. Ezután tanított Mérgesen és Ravazdon, majd Abdán a pedagógusi munkája mellett fokozatosan kibontakozott alkotói pályája is. Első egyéni tárlatát 1943-ban rendezték Budapesten. Életművének nagyobb része a roppant nehéz, bonyolult technikát igénylő akvarell, melynek fokozatosan a mesterévé vált. Nyugalomba vonulása (1968) után Börcsön telepedett le, s itt teljesedett ki igazán művészete. Rétek, zsombékok, terméstől megroskadt földek, domboldalak, vízpartok megörökítésére adta fejét. Szeretett a Rábca-parton, elvonulva a világ zajától alkotni. Akvarelljei, gyönyörű vízfestményei harmóniát, életszeretetet, bölcs derűt árasztanak. Számos nagysikerű kiállítást rendeztek műveiből, többek között Kőszegen, Szombathelyen, Sopronban, Csákváron, Győrött s természetesen Börcsön is. Utolsó éveiben kizárólag a szívének oly kedves börcsi tájat festette, végtelen szeretettel, beleéléssel és művészi alázattal. Az akvarell mestere 1995. július 8-án végleg elment. Életműve a magyar vízfestészet élvonalában foglal helyet. A börcsi temetőben alussza örök álmát.

Civil szervezetek:

Börcs faluvédő és Művelődő Egyesület

Börcsi Teleház és Ifjúsági Központ

Bóbita Erdei Iskola és Képzési Központ

Peryche Holt-Rábca Menti Tanösvény

Börcs Fejlődéséért Alapítvány

Börcsi Sportkör

Börcsi Tűzoltó Egyesület

Életmód Klub

Ifjúsági Szövetség a Kisalföldi Régióért (ISZKIRI)

Őszi Napsugár  Nyugdíjas Klub

Vöröskereszt

Tájház és Falumúzeum Börcs Egyesület